Öncenzúra Blog

A minap volt szerencsém megnézni a születésnap (Festen) című dán filmdrámát. A film annyira nem ugrotta meg nálam az ingerküszöböt, hogy komolyabban utánaolvassak, így nem tudom a történeti beágyazottság szemszögének teljességével vizsgálni, komolyabb boncolgatásába nem is mennék bele. Viszont leírom, milyen gondolatok ötlöttek fel bennem a megnézésének hatására. Egy régebbi alkotásról van szó, még '98-as. Az ötlet, hogy megnézzem, az egykor szebb napokat megélt A hét mesterlövésze c. rádióműsor minden idők 100 legjobb filmjének listájáról jött. Hatodik helyezést ért el és a főszereplő Ulrich Thomsen számos jó és igényes filmben bizonyított már, így joggal számítottam pozitív élményre. A film nagyjából első fél órájában még nem igazán tudtam elképzelni, hogy fog ez bármit adni nekem, és komolyan fontolóra vettem, hogy "most azonnal" kikapcsolom. A történet nem ígérkezett túl izgalmasnak, egy nagy családi összejövetel készülődött a gazdag családfő sokadik születésnapjának megünneplésére. Unalmas képsorok idétlen, üres párbeszédek, amit a magyar szinkron csapnivalósága csak tovább fokoz. A képi világára fakó élettelen színek, életlen beállítások a jellemzőek, mintha a '80-as években készült volna, ami mintegy nyakon van öntve egy fura vibráló remegő kameramozgással, amit a rendező nyilvánvalóan a feszültség keltésének szándékával haszált, gyengébb idegzetű nézőknek azonban komoly fejfájást okozhat. Aztán eltelt egy fél óra és jött egy váratlan fordulat: a születésnapi vacsoraasztalnál, a hatalmas vendégsereg előtt,  legidősebb fiú Christian beszédet mond, melyben közli a hallgatósággal, hogy az ünnepelt apuka gyermekkorukban rendszeresen megerőszakolta őket a kishúgával egyetemben. Pár perc dermedt csend, majd minden megy tovább, mintha mi sem történt volna. Na innentől kezd igazán érdekes lenni a film. Christian (és szövetségesei) ettől kezdve, még számos próbálkozást tesznek a "buli" elrontására, csak hogy ez elképzeléseik ellenére nem is olyan egyszerű. Meglepő, megdöbbentő és mégis életszerű, szerintem ebben rejlik ennek a filmnek a zsenialitása. A képmutatás egy olyan magas fokát  mutatja be, ami mindenki számára dühítő, mégis mindenki találkozott már vele, abszolút bele lehet helyezkedni a lejátszódó szituációkba. Egy dologgal azonban mégis adós maradt: nem kezdi el kibontani, hogy miért történt meg a megerőszakolás. Azt gondolom, hogy ha már ilyen komoly témát helyez a középpontba, illett volna erre is kitérnie. Ez egy nagyon kényes kérdés és egy nagyon sajátságos szituáció, de létezik. Ha már egy pillanatra úgyis félre kell tennünk a szégyenlősségünket, illett volna erről is mondani valamit, hiszen egy drámáról beszélünk, aminek üzenete, mondanivalója is van. Egy ponton ugyan az apának szegezik a kérdést, hogy "miért?" amire csak annyit válaszol, hogy "mert ennyit értetek". Ez azt gondolom kevés az egyszeri néző számára és némi fantáziátlanságról árulkodik. Amennyiben a feszültségek bemutatása volt a cél, az remekül sikerült és mindenképpen a "nagyon érdemes megnézni" címkéjű filmek sorába emeli, de minden idők hatodik legjobb helyezését azért nem adnám neki.