Vladimir Bukovsky az alábbi videóban egy érdekes megközelítésben veti össze az EU és a Szovjet Unió szubsztanciáját. Végül arra a következtetésre jut, hogy a két szervezet lényegében ugyanúgy működik és ugyanarra törekszik, csak más a "csomagolás". Nem mondom, hogy minden pontjával egyet értek, de gondaltébresztőnek érdekes lehet. Legfontosabb különbség talán, hogy az EU-hoz való csatlakozásunkat mi magunk is megszavaztuk, de ha visszaemlékszünk az akkori evidenciaként kezelt EU-párti hangulatban, mindenki csak jókat remélt. Fel sem tételeztük 40 évi szovjet megszállás után, hogy végre a hőn áhított nyugathoz csatlakozva, abból nekünk ne csak csupa előnyünk származna. Pedig, amikor az ember ilyen híreket olvas, mint ez itt vagy amikor azt várjuk, hogy a "demokráciaésjogállam" felkent papjaként a Velencei Bizottság végre eldöntse, hogy módosíthatjuk-e a saját alkotmányunkat, akkor az emberben joggal felmerül az a kérdés, hogy vajon tényleg mennyire vagyunk szabadok az EU-n belül? Nem kísértetiesen hasonlít az elmúlt rendszerre, amikor folyton azt várjuk, hogy "ehhez majd mit fog szólni Moszkva"? Mostanában viszont mást sem hallok újra és újra, mint hogy "ehhez mit fog szólni majd Brüsszel?" Nem lenne jó végre valahára a magunk urai lenni?

Számtalan más hazai és külföldi példával lehetne még gyarapítani a sort, ami a szabadság korlátozására vonatkozik. És én határozottan úgy érzem, hogy tényleg korlátozva vagyunk. A dolog iróniája, hogy az EU megalkotói és legfőbb tisztségviselői illetve helyi szerviensei ahhoz a liberális szellemi közösséghez tartoznak, akik a "szabadság(!!!)" legnagyobb szószólói. Ez természetesen nem a nemzetállamok szabadságát jelenti, hanem általában szólás szabadságot, de persze csak azoknak, akik az ő oldalukon szólnak. Manapság már az a cenzúra nincs, mint a szovjet időkben, de jól működő gépezet lehetetleníti el azokat, akik különvéleményt mernek megfogalmazni. Ismerjük a módszereket: lejáratás, nevetségessé tevés, túlharsogás vagy éppen agyonhallgatás. Most így megy.

Globálisabban nézve a dolgot a szabadság állandó harsogása már láthatóan kontraproduktív. Nem szabadna a szabadság (egyébként nagyon fontos) eszméjét eszközként használni, mert ez történik most. Csak közben az emberek jó része már nincs tisztában a szó eredeti jelentésével, azzal teljesen elvesztette a kapcsolatot. Figyeljük meg, hogy néhány év alatt hova süllyedtek a tv műsorok, mennyire kontrollálatlanul megjelenhet bármi, ami néhány éve még tabu volt. Vagy nézzük meg a "mértékadónak" tartott nagy internetes újságok nyelvezetét, a káromkodás (és az ebbe oltott indulatkeltés) szinte kötelező elem, sőt helyenként nyelvi brillírozásként van kezelve. Ez persze már akár egy másik poszt témája is lehet. Mindenesetre érdemes azon is elgondolkozni, hogy akik az egekig magasztalt szabadság védelmezőjének szerepét játsszák, mennyire nyújtanak hiteles alakítást az általuk rendezett színdarabban.