A héten megjelent egy érdekes cikk az amerikai reklámiparban dolgozók átlagos fizetéseiről szakterületenként és tapasztaltsági szintenként lebontva. Az első, ami szembetűnik az embernek a magyar és az USA-beli keresetek átlagos színvonala közötti bődületes különbség, de gondolom ezen különösebben senki nem lepődik meg. Ma már szemrebbenés nélkül nyugtázzuk, hogy külföldön ugyanazért a munkáért lényegesen több pénzt visznek haza. Elfogadtuk, természetesnek vesszük, mintha ők ezt megérdemelnék, mi pedig nem.
De, ami ennél is érdekesebb számomra az a vezetők és a beosztottak bérszínvonala közötti különbség. Míg az USA-ban (a cikk tanúsága szerint) egy vezető nagyjából másfél - kétszeresét keresi a beosztottjai bérének, addig ez az az arány nálunk nagyjából tízszeres. Hoppá! És akkor még örülhet, aki itt beosztottként dolgozik, mert elvégre szellemi munkát végez, menő szakmában van, "tisztességes" bért kap és jobb helyeken még a tb-jét is kifizetik nagy kegyesen. Mintha itt is érvényesülne az oly' híres 80-20-as szabály, amit közgazdászok előszeretettel hangoztatnak és olyan természetesnek veszünk, hogy azon már el sem gondolkodunk, hogy ez miért alakul így. Jelen esetre lefordítva: a dolgozók 20%-át (vagy inkább annyit sem) képviselő vezető réteg elviszi a jövedelmek 80%-át. Igazságos ez? Ha ezt az élet minden területén elfogadjuk és ez fog érvényesülni, akkor minden adott hozzá, hogy egy torz dél-amerikaias társadalom alakuljon ki nálunk is, szegények és gazdagok között is óriási szakadékkal. Lehet, hogy túlzónak tűnik első hallásra, de ahogy elnézem a jelek erre mutatnak. Ingyenes próbamunkánk, szürkegazdaság, számlázgatás, kifizetetlen túlórák, hétvégék, ünnepnapok, ezeket mindenki zokszó nélkül eltűri, mindezt ilyen bérkülönbségek mellett. Mivel jó pár évig volt személyes kapcsolatom is ehhez a szakmához, így volt szerencsém testközelből látni, hogyan viszonyulnak a vezetők a beosztottakhoz. Ha lassulás van, válság vagy ügyfélvesztés, gondolkodás nélkül tesznek lapátra embereket csoportosan. És mindig a gazdasági kényszerűségre hivatkoznak, hogy ennyi megrendelés mellett, nem tudnak ennyi embert foglalkoztatni, "muszáj" leépíteniük. De talán, ha nem tízszeres lenne a bérkülönbség, akkor ez az egész dilemma nem állna fent. Munkahelyeket megtartani mégiscsak magasztosabb cél, mint degeszre keresni magam, azt gondolom. És ez nem csak ebben a szakmában van így, tudjuk jól. Szinte mindenkitől hallok ilyeneket vissza az élet különböző területeiről. Viszont a bérek kiegyenlítettsége (igazságosabb elosztása) a nyugati "fejlett" gazdaságokban szintén jellemző az élet többi területére is, ez a másik, amit egyre többet hallani. Tehát vannak társadalmak, ahol ez a természetes és úgy tűnik, hogy nekik éppen nem megy rosszul, ha az életszínvonalbeli különbségeket nézem. Tehát a dolog működőképes.
Nyilván ezt a helyzetet nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni, de az első legfontosabb lépés, hogy vegyük észre a jelenség létezését!
